A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tavasz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tavasz. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 30., csütörtök

Hóvirágos kép

Elég korán megjelentek a hóvirágok idén tavasszal, vártuk is tőle a tavasz érkeztét, legalábbis a napsütéses napokét, annyi szürke, ködös, lehangoló nap jutott ki igazi tél helyett idén. Saját készítésű hóvirágokkal próbáltuk sürgetni. Most már aztán igazán nem panaszkodhatunk a napsütés hiányára! :D



Nekem a napocskás jobban tetszik. :-)
Gondolom, lerí a képről, hogyan készült, én is valahol láttam hasonlót, az alapján alkottunk.

Csokor papírgurigán

Újabb anyák napi ötlet június utolsó napján, de most végre ráérek az év közben lefotózott alkotásokat itt is megörökíteni. Jól jönnek majd később ötletkeresés során! :-)
Előre elkészített, szárral ellátott virágokat ragasztottam a gurigára, ezután kerültek rá levelek és "fű".


Legyezős tulipáncsokor

Egyszerű tavaszi alkotás, kicsit felturbózva anyák napi ajándékként is elkészíthetik a kisebbek.
Mindössze egy legyezőt kell meghajtogatni- nem is olyan könnyű azt az apró kezeknek szép egyenletesre-, az aljától néhány centire csokor alakúra átkötni-ragasztani. Néhány kivágott tulipán vagy más virág és levelek kerültek rá.