Már tavaly szemeztem vele, végül idénre maradt. Egyszerűnek tűnt, mondjuk az is, de nem a gyerkőcöknek. Ők kipingálják, rám marad a többi.
Temperával festettem be a diókat, nem győztem kivárni, hogy megszáradjanak. Filcből vágtam ki a leveleket -itthon csak ilyen neonzöld volt belőle, az is véletlenül-, s bár azt hittem, van vékony aranyszínű fonalam, nem találtam. Így piros-arany került rá, ami nem mutat túl szépen rajta. De még keresgélek, hátha találok szebb megoldást. Ragasztópisztollyal rögzítettem a fonalat és levelet.
Nem lett olyan szép, mint az eredeti, régebb telefonra lementett "alma".
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fonal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fonal. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. november 21., hétfő
2016. június 30., csütörtök
Kopogó
Zajkeltésre kiválóan alkalmas alkotás! :D
Először is két azonos méretű kartonkorong szükségeltetik és egy félbetört hurkapálca. Aztán két fonaldarab, melyek hossza a korong átmérőjének úgy kétszerese, vagy inkább picit több. Ezek mindkét végére egy-egy fagyöngyöt kötözünk.
Az egyik korongot alaposan bekenjük ragasztóval, ráhelyezzük a két gyöngyös fonalat, merőlegesen rájuk a hurkapálcát. Rányomjuk a másik korongot, kis ideig nyomogatni kell, hogy alaposan összeragadjon.
Száradás után kezdődhet a hangoskodás: két tenyerük közt oda-vissza görgetve a papírhoz ütődő fagyöngyök sűrűn kopogó hangot adnak. Elviselhető hangot! :-)

Címkék:
Fonal,
Gyöngy,
Hurkapálca,
Játék,
Papír
Halacska horgászbottal
Év végi ötlet, kedvenc újrahasznosítható anyagból, papírgurigából. S a "horgászbottal" kiegészítve egész jó játék kerekedett belőle! :-)
A krepp-papírdarabokat előre kiszabtam, az uszonyokat is kivágtam, csak össze kellett állítani, megkötözni. Ennyi elég is volt, mert az udvaron dolgoztunk. No persze munkánk végeztével ki is kellett fogni az alkotásokat:
Így készült:
Akkora krepp-papírdarabot szabtam ki, hogy hosszabb legyen, mint a guriga, s bőven átérje keresztben. Belecsomagoltuk, a "szájánál" tűzőgéppel megtűztük, a farokrészt pedig fonallal megkötöttük. A szájához újabb fonaldarab került, amit ollóval kifúrt lyukba fűztünk bele, s megkötöttük. Ebbe kellett akasztani a horgot. A két színes papírból kivágott uszony is tűzőgép segítségével került rá. Végül szemeket és kopoltyút is rajzoltunk neki.
A horog hurkapácára kötött s celluxszal odakényszerített kenderfonal, mely végére egy drótból hajlított horgot rögzítettünk.

2015. december 2., szerda
Fenyőfák, fonalasan
Próbálkoztam. Ötletet rengeteget találni különböző oldalakon; amit tetszetősnek, elkészíthetőnek találok, vagy felvázolom magamnak, -már a harmadik füzetet töltöm éppen-, vagy lementem a gépre a fotókat. Aztán a bőség zavarában szenvedve keresek, kutatok, átszűröm a lehetőségek -idő, rendelkezésre álló anyag, korosztályok kézügyessége- tárházán, teszek egy próbát, s igazából akkor döntöm el, megfelel-e az elvárásoknak. Ez csak próba maradt. Nem gondolom úgy, hogy a gyerekeknek sikerélményt fog okozni az elkészítése. Azért mutatós, mutogatni érdemes! :-)
Zöld kartonból van kivágva a fenyőkeret, s tűvel, fonallal oda-vissza öltögetve díszítve. Egyikük vékony varrócérnával, erre gyöngyök is kerültek. Ez tetszik jobban.
2015. november 29., vasárnap
Fenyők, varrott díszítéssel
Ugyan ezek még csak a próbamunkák, de nagyon tetszenek, ezért meg is mutatom őket. "Élesben" zöld kartonra tervezem, piros fonallal díszítve. De lehet, más színösszeállításban is kipróbálom. Sok munkám lesz vele, mert meg kell jelölni a pontok helyét, ahova majd a tűt szúrni kell. De biztos vagyok benne, hogy élvezni fogják a gyerkőcök a munkát! :-)
Az ügyesebbek a keresztszemeset varrják, az önbizalom-hiányosak a legegyszerűbbet, a kedvencem pedig a harmadik, a ferdén varrott. Még lehet variálni a fonal irányával, pontozás helyével, de egyelőre ennyire futotta.

2015. november 20., péntek
Angyalok
Legújabb kedvenceim. Előbb csak papírból készültek el, maga a test és a szárny, aztán ma továbbfejlesztettem, kenderfonalból, gyöngyből lett keze, lába, no meg akasztó is. Hátulról, cellux segítségével ragasztottam rá.
Egyelőre csak ketten vannak, de lesz folytatás!
Közben készültek angyalkák ezüstben, dupla szárnnyal. A harmadikosokkal sokszorosítottuk őket, egész helyesek lettek! Bár csak a saját példányomat tudom megmutatni...

2015. november 18., szerda
Angyalka fonalból
Az évek során rengeteg szaloncukros csomagolást gyűjtöttem össze -a gyűjtögetés nagyon jól megy nekem-, mert olyan szépek, színesek, változatosak, csillogóak, gondolván, majd csak alkotunk belőlük valami szépet. Próbálkoztam így, úgy, többek között angyalszárny funkciót kapott. Nem minden próbálkozás nyerte el a tetszésemet, de ez igen.
A test fonalból készült, a régen, még az én kisiskolás koromban tanult módon:
Lehetne tovább is ragozni, karokat és arcot is készíteni neki, de lényeg az egyszerűség. Nekem így is tetszik!
A test fonalból készült, a régen, még az én kisiskolás koromban tanult módon:
Lehetne tovább is ragozni, karokat és arcot is készíteni neki, de lényeg az egyszerűség. Nekem így is tetszik!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)